Más segédeszközzel:

 

Ziasztok

Igazából elsőként arra gondoltam a regisztrációs nyeremény lehetősége miatt írok be, illetőleg regisztrálok hátha nyerek, de aztán beleolvasgattam, és szimpinek találtam az oldalt. Szóval ime az én sztorim.

Én egészen kislány koromban fedeztem fel a masztit, és azóta is csinálom, elég rendszeresen. Ami miatt érdekes az a módszer, én ugyanis úgy csinálom, hogy az egyik lábamat az ágyra teszem, a másikat meg a földre és az ágy szélén mozgok előre hátra. Így azt hiszem, a csikló izgatásával élvezek el közvetve. Nagyon birom ezt a dolgot, mert fantasztikus érzés. Csak javasolni tudom mindenkinek kipróbálásra. Közben mindíg meglódul a fantáziám és jókat képzelek hozzá.

 

Üdv Kriszta

 

Válasz erre:

Köszönjük hozzászólásodat. Természetesen a következő sorsoláson a te neved is a lehetséges nyertesek között lesz. A módszered valóban érdekes, és különleges, de ne ijedj meg nem egyedülálló, azaz normális. A dörzsölésnél vigyázz és gondoskodj arról hogy a kidörzsöléstől ne keletkezzen fájdalom. Nem írtad hogy bugyin keresztül vagy közvetlenül izgatod magadat illetőleg ha közvetlenül milyen módon védekezel a kidörzsölődés ellen. (Síkosító, nyomás erősségének változtatása,  stb) Köszönjük, hogy a fantáziálásról is írtál mert ez is nagyon folntos és sokat segít az orgazmus elérésében.

Üdvözlettel MNR

 

"Lilla"

Sziasztok!

Látom még senki nem írt ezért úgy döntöttem én megosztom veletek a gondomat hátha segít valaki. 18 éves vagyok és kb 8 éve maszturbálok. Akkor egy elektromos fogkefével kezdődött az egész. Valakitől hallotam és kipróbáltam. Állva csináltam, és így nagyon gyors és erős orgazmusokat sikerült átélnem. Az álló helyzet miatt össze kellett zárnom a lábaimat és így egyre jobbak lettek az orgazmusaim. Akkor nem gondoltam de mára odáig jutottam, hogy csak álló helyzetben a fogkefével tudok elélvezni. Tudnátok segíteni hogyan változtathanék rajta?

 

Válasz erre:

Köszönjük, hogy voltál olyan bátor és vállaltad, hogy elsőként írj nekünk. A többi hozzászólásig rövid válaszunk a következő.
Nagyon jó dolog hogy képes voltál egyedül felfedezni a maszturbálás örömét, és eljutottál az orgazmusig is. Megoldást találtál a hormonjaid működésére és a szexuális feszültség levezetésére. Ne érezz emiatt bűntudatot.
A probléma nem a fogkefével van, nők egyrésze használ valamilyen vibrátort, bár fiatal korban ez nem jellemző hiszen hivatalosan nem vásárolhatsz. A vibrátor fiatal korban orvosilag nem javasolt, mert túl inztenzív az érzés amit okoz, és könnyű hozzászokni, amit aztán a partnerkapcsolatban nehéz helyretenni, amint azt te is érzed, hiszen nehéz egy fiúval úgy szerelmeskedni hogy össze van zárva a lábad.
Problémádra a javaslatunk, hogy próbáld meg csökkenteni a tempót. Pontosabban maszturbálás során használd egyre kevesebbet a fogkefét, és próbálj más testhelyzeteket is. Használj közvetítő anyagot, azaz végy fel bugyit amikor használod a fogkefét, hogy tompítsa az intenzív hatást. Használd az ujjaidat is. Próbáld úgy, hogy kezded a símogatást az ujjaiddal, aztán picit rásegítesz a fogkefével, de ne közvetlenül a csiklót izgasd. Végül mikor már majdnem elélvezel, használd újra az ujjaidat és azzal élveztesd el magadat.
Ha sikerrel jársz, használj más módszereket is, és váltogasd őket, hogy ne egy változat rögződjön be. Egyébként vannak nők akik pl. kevéssé érzékenyek és nem is tudnak segédeszköz nélkül csúcsra jutni. Egyztetve a partnerükkel ilyen esetekben pl. szerelmeskedés közben is megoldható a vibrátor használata.
Üdvözlettel: NMR

 

"Brigi"

Hello mindenkinek!

Én nemrég kezdtem el masztizni. A barátnőmtől hallotam a dologról, és kipróbáltam. Ő úgy szokta, hogy valamihez hozzádörzsöli a punciját, amig el nem élvez. Én is kipróbáltam, és nekem az ágy sarka jött be. Ráfekszem az ágyra úgy, hogy a sarka a puncimnál legyen, a lábaim meg lelógnak. Így tudom előre hátra mozogva magamat izgatni. Ahogy közeledek a csúcshoz, hátra nyújtom a lábaimat így erősödik a nyomás, a puncimon és így tudok elélvezni.

Nagyon szeretem ezt az érzést és örülök, hogy megtanultam.

 

Brigi

 

Válasz erre:

Kedves Brigi örülünk, hogy sikeresen megtanultad elérni az orgazmust és javasoljuk, hogy próbálkozz minél töb módszerrel.

Üdvözlettel: NMR

 

"Piri456"

Talán furcsa lesz nektetk de én a suliban szoktam csinálni. Délután amikor már nincsenek órák csak a napközi akkor le szokam menni a tornateremhez. Ez a suli nyugodtabb részén van és lépcső vezet fel a bejárathoz aminek van egy alacsony korlátja. Szóval a napközis foglalkozásról kikéreszkedek pisilni aztán futás le és a tornatermhez A lábaim közé veszem a korlátot és mozgok rajta előre, hátra. Pontosabban csúszkálok rajta előre hátra. Néhány perc elég szokott lenni hogy elérjem, hogy olyan jót érezzek a lábaim között a puncimnál.
Aztán irány vissza a terem. Sajnos othon a házban nincs ilyen korlátunk, pedig szivesen csinálnám otthon is mert olyan jó érzés.

Piri

 

Válasz erre:

Kedves "Piri456" A módszer valóban érdekes és benne van egyszer a lebukás veszélye i, úgyhogy légy óvatos. Otthon is tudod ezt a tevékenységet folytetni csak más módszerrel. Használd első sorban az ujjaidat a puncid izgatásásra. Vizsgáld meg hogy hol esik jól az érintés és ott simogasd magadat.
Olvasd az oldalunkon található módszereket és használd amelyik szinpatikus.

Üdvözlettel: NMR

 

Kira17!

Kb 11 éves lehettem amikor egyszer Nagypáméknál nyaraltam.
Egyik nap együtt néztük a tv-ben a mesét és lábaink keresztben voltak,
úgy hogy az ő lába akaratlanul nyomta a puncimat. Ez érdekes érzést ébresztett
bennem és csípőmmel viszonoztam a nyomást majd felmásztam a papa lábára arccal felé
és elkezdtem mozogni előre hátra. Papa először hagyta aztán amikor látta, hogy nekem
jólesik tartotta a fenekemet, amíg el nem élveztem. Ezután alig vártam hogy hasonló
helyzet legyen. Aztán kb 14 éves lehettem amikor közösen úgy döntöttünk, hogy már túl
nagy vagyok hogy a papa ágyába járjak. Azóta a hagyományos módszereket használom, de gyakran fantáziálok a régi élményekről.

Kira

 

Válasz erre:

 

Érdekes a történeted mert biztosan mással is előfordul hasonló és jó hogy időben leváltatok egymásról. Az élmények megmaradása természetes. Az is jó hogy át tudtál állni a hagyományos módszerekre.

 

Üdvözlettel: NMR

 

Sziasztok!

 

Én amióta az eszemet tudom maszturbálok azaz kb 3 éves korom óta. Nagyon szeretek a fotel karfáján előre hátra mozogni, vagy arra alkalmas
dolgokhoz dörzsölni a puncimat, amíg el nem élvezek. Közben fantáziálok Fiúkról meg lányokról akik szintén dörzsölik a puncijukat valamihez.
Csak az a gondom hogy nem tudom ez normális ilyen fiatalon?

 

"015Kriszta"


Kedves "015Kriszta"!


Köszönjük a leveledet és nem kell aggódnod. A te korodban a maszturbáció teljesen normális dolog és nagyon jó lehetőség a tested megismerésére.
Mindazonáltal javasoljuk, hogy próbálj ki más módszereket, is az orgazmus elérésére mert később a párkapcsolatodban jobban alkalmazhatod őket

a bútoros önkielégítés helyett.
 

Amennyiben további tanácsokra van szükséged irj a címünkre és segítünk.

 

Üdvözlettel: NMR

 

Nina26

Kb 8 éves lehettem amikor felfedeztm a maszturbálást. Egyszer biciklivel jöttem le egy hegy lejtőjén. A pedálok túl gyorsan forogtak így felhúztam a lábamat és a feszes nadrág nyomást gyakorolt a puncimra és ez jó érzést keltett. Akkor ledöntöttem hogy máshogy is megpróbálom ezt előidézni. Rövid időn belül több dolgot is kipróbáltam az asztal sarkától, a karosszék és kanapé karfájáig míg sőt összecsukható székkel is próbálkoztam. Párnát raktam a háttámlájára és meglovagoltam. Ezekkel a módszerekkel értem el orgazmust. Ezen kívül még szoktam olyat csinálni, hogy szűk farmaert vezsek fel leülők és egy üveget szorítok a combjaim közé és mozgok előre hátra maíg el nem élvezek

Nina

 

Kedves Nina!

 

Üdvözlünk tagjaink között és köszönjük az érdekes módszereidet. Ez is bizonyíték arra, hogy érdemes többféle módszert is alkalmazni, kipróbálni. Olyan módszert is írtál ami eddig nem is szerepelt a bemutatásokban. A bútorok igénybevétele egyébként nem ismeretlen de mégis ritkaság.

 

Üdvözlettel: NMR

 

Hello

Én nagyon szeretek maszturbálni és külön izgat ha mások is láthatnak. Amikor érzem hogy fel vagyok izgulva előveszem a biciklimet kicsit felhúzom az ülés csücskét elől és eleindulok a városba valahová ahol emberek vannak. Nagyon felizgat mikor arra gondolok, hogy figyelnek és esetleg lebukok. gyakorta szoknyát veszek fel, mert farmerben nem olyan jó, és a bugyit is fent hagyom. Amikor elérkezek egy ponthoz amikor már úgy érzem jó lesz akkor megállok leteszem a lábaimat amennyire lehet összezárva a combjaimat és az ülésnek nyomom a puncimat. Aztán elkezdek mozogni előre hátra. Amikor érzem, hogy közeledek az orgazmushoz csak nekinyomom jó erősen a csiklómat az űléshez amíg elélvezek. Gyakorta elég erősek az orgazmusaim főleg ha arra gondolok hogy láthatnak. Aztán amikor megyek haza nedves bugyival szintén szenzációs érzés.

 

Bicaj18

 

Válasz erre:

Nagyon érdekes történet, mert a maszturbációt legtöbben nyugodt környezetben szeretik végezni, és te kivétel vagy ez alól. Kipróbálásra mindenképpen érdemes módszer.

 

Üdvözlettel NMR

 


Szia(sztok)!
 
Akkor bele is vágnék.... 26 éves leszek... 1,5 éve házas, de már több, mint 7 éve együtt vagyunk. Kiegészítjük egymást, tudjuk, hogy mit szeret a másik. Szeretjük a hagyományokat, de újítani is szeretünk. Leginkább én. :)
Nekem elég érdekesen kezdődött a saját testem felfedezése, hogy mi is a jó. És szerintem elég későn, 17 évesen. Igaz, akkor már túl voltam a tűzkeresztségen, csak sajnos rossz választás volt - ez természetesen később derült ki. Sosem juttatott el a csúcsra, semmilyen formában. De ő elhitette velem, hogy ez így jó. Naívan hittem neki... de nem sokáig.
Már akkor szerettem a szexet, az önkielégítésről tudtam, hogy mi meg, hogy történik, de sosem tettem meg.... amikor is, az egyik nyáron (épp a férjemmel ismerkedtünk, de 1 évre rá jöttünk össze..). Telefonálgattunk egymással, általában mindig éjfél körül. Egyik beszélgetés alkalmával szóba került a szex... naná, hogy éreztem az a bizonyos bizsergést, és azt érezte, hogy muszáj magamhoz nyúlni. A kezem nem esett jól... A párnám alatt mindig van ajakír, hogy éjszaka bekenjem... Valahogy a kezembe akadt, és ahogy a kupakot (az a bizonyos L márka) megfogtam, a tetején a mélyedés megragadta a fantáziámat. Sima volt, a kezemtől már meleg... Bal kezemben a telefon, jobb kezemben az ajakír kupakja, hátamra feküdtem és a kupakkal elkezdtem simogatni a csiklómat. Pár perc alatt eljutottam a csúcsra, teljesen beleremegtem, hihetetlen és ismeretlen érzés volt.
Azt a mai napig nem tudom, hogy párom a telefon másik végén észre vett-e ebből valamit... :)
 
Panci

 

Kedves Panci!

 

Köszönjük a történetedet!

Nagyon tanuldágos, hiszen példa arra, hogy az elkapkodott felkészületlenül létesített nemi kapcsolat milyen negatívumokkal járhat.

Szerencsére te megtaláltad a helyes utat utána. Pédád másokon is segíthet.

 

Üdvözlettel: NMR

 

 

folyt. köv.