Egyéb eszközök:

 

Ziasztok

Igazából elsőként arra gondoltam a regisztrációs nyeremény lehetősége miatt írok be, illetőleg regisztrálok hátha nyerek, de aztán beleolvasgattam, és szimpinek találtam az oldalt. Szóval ime az én sztorim.

Én egészen kislány koromban fedeztem fel a masztit, és azóta is csinálom, elég rendszeresen. Ami miatt érdekes az a módszer, én ugyanis úgy csinálom, hogy az egyik lábamat az ágyra teszem, a másikat meg a földre és az ágy szélén mozgok előre hátra. Így azt hiszem, a csikló izgatásával élvezek el közvetve. Nagyon birom ezt a dolgot, mert fantasztikus érzés. Csak javasolni tudom mindenkinek kipróbálásra. Közben mindíg meglódul a fantáziám és jókat képzelek hozzá.

 

Üdv Kriszta

 

Válasz erre:

Köszönjük hozzászólásodat. Természetesen a következő sorsoláson a te neved is a lehetséges nyertesek között lesz. A módszered valóban érdekes, és különleges, de ne ijedj meg nem egyedülálló, azaz normális. A dörzsölésnél vigyázz és gondoskodj arról hogy a kidörzsöléstől ne keletkezzen fájdalom. Nem írtad hogy bugyin keresztül vagy közvetlenül izgatod magadat illetőleg ha közvetlenül milyen módon védekezel a kidörzsölődés ellen. (Síkosító, nyomás erősségének változtatása,  stb) Köszönjük, hogy a fantáziálásról is írtál mert ez is nagyon folntos és sokat segít az orgazmus elérésében.

Üdvözlettel MNR

 

"Brigi"

Hello mindenkinek!

Én nemrég kezdtem el masztizni. A barátnőmtől hallotam a dologról, és kipróbáltam. Ő úgy szokta, hogy valamihez hozzádörzsöli a punciját, amig el nem élvez. Én is kipróbáltam, és nekem az ágy sarka jött be. Ráfekszem az ágyra úgy, hogy a sarka a puncimnál legyen, a lábaim meg lelógnak. Így tudom előre hátra mozogva magamat izgatni. Ahogy közeledek a csúcshoz, hátra nyújtom a lábaimat így erősödik a nyomás, a puncimon és így tudok elélvezni.

Nagyon szeretem ezt az érzést és örülök, hogy megtanultam.

 

Brigi

 

Válasz erre:

Kedves Brigi örülünk, hogy sikeresen megtanultad elérni az orgazmust és javasoljuk, hogy próbálkozz minél töb módszerrel.

Üdvözlettel: NMR

 

"Piri456"

Talán furcsa lesz nektetk de én a suliban szoktam csinálni. Délután amikor már nincsenek órák csak a napközi akkor le szokam menni a tornateremhez. Ez a suli nyugodtabb részén van és lépcső vezet fel a bejárathoz aminek van egy alacsony korlátja. Szóval a napközis foglalkozásról kikéreszkedek pisilni aztán futás le és a tornatermhez A lábaim közé veszem a korlátot és mozgok rajta előre, hátra. Pontosabban csúszkálok rajta előre hátra. Néhány perc elég szokott lenni hogy elérjem, hogy olyan jót érezzek a lábaim között a puncimnál.
Aztán irány vissza a terem. Sajnos othon a házban nincs ilyen korlátunk, pedig szivesen csinálnám otthon is mert olyan jó érzés.

Piri

 

Válasz erre:

Kedves "Piri456" A módszer valóban érdekes és benne van egyszer a lebukás veszélye i, úgyhogy légy óvatos. Otthon is tudod ezt a tevékenységet folytetni csak más módszerrel. Használd első sorban az ujjaidat a puncid izgatásásra. Vizsgáld meg hogy hol esik jól az érintés és ott simogasd magadat.
Olvasd az oldalunkon található módszereket és használd amelyik szinpatikus.

Üdvözlettel: NMR

 

Tami20

Sziasztok!

Én a kedvenc maszturbálás technikámról szeretnék írni. 22 éves vagyok és kb 14 éves korom óta maszturbálok. Kipróbáltam nagyon sokféle módszert: kézzel, zuhanyrózsával, vízsugárral, maszírozóval, fogkefével... Igazából mindegyikkel sikerül magam eljuttatni a csúcsra, de mégis a legintenzívebb orgazmus-élményt az adja, mikor párnát szorítok erősen a lábaim közé, hogy erősen nyomja a puncimat és azon mozgok előre hátra. Ezt bármilyen pózban szeretem. Oldalt fekve jó erősen rászorítva a csiklómra és így mozgok fel-le. Ez háton fekve is működik, mondjuk akkor a kezemmel rá kell segíteni... erősen rá kell nyomni a párnát. De a legjobb mégis az, mikor oldalra fordulva kezdem el, és mikor már egyre jobban felizgulok, akkor hasra fordulok és úgy mozgok fel le. Eközben arról fantáziálok, hogy egy fiú hátulról dug engem. Hason fekve érem el mindig a legnagyobb orgazmust, utána még percekig tart a hatása. Ilyen módszerrel már volt, hogy 3 orgazmusom is volt egymás után. Már kipróbáltam úgyis, hogy rátérdeltem a párnára és beleültem, ebben az a jó, hogy a kezeim szabadok és ezáltal izgathatom a cicjeimet is, miközben végignéztem a tükörben az egészet - ami még plussz akkora löketet ad, hogy szinte szétszakít az orgazmus. Nagyon jó élmény párnával maszturbálni, számomra ez a legjobb módszer, de persze kombinálom más módszerekkel, nehogy ráunjak. Ajánlanám mindegyikőtöknek. Ha egyszer kipróbáljátok, nem fogjátok bírni abbahagyni!

 

Kedves Tami20!

 

Köszönjük a történetedet, mely nagyon tanulságos. Bizony a változatosság nagyon fontos, a vágyak ébrentartására. Gratulálunk, hogy ilyen ügyesen fejlesztetted az orgazmuskészségedet.

 

Üdvözlettel: NMR

 

Nina26

Kb 8 éves lehettem amikor felfedeztm a maszturbálást. Egyszer biciklivel jöttem le egy hegy lejtőjén. A pedálok túl gyorsan forogtak így felhúztam a lábamat és a feszes nadrág nyomást gyakorolt a puncimra és ez jó érzést keltett. Akkor ledöntöttem hogy máshogy is megpróbálom ezt előidézni. Rövid időn belül több dolgot is kipróbáltam az asztal sarkától, a karosszék és kanapé karfájáig míg sőt összecsukható székkel is próbálkoztam. Párnát raktam a háttámlájára és meglovagoltam. Ezekkel a módszerekkel értem el orgazmust. Ezen kívül még szoktam olyat csinálni, hogy szűk farmaert vezsek fel leülők és egy üveget szorítok a combjaim közé és mozgok előre hátra maíg el nem élvezek

Nina

 

Kedves Nina!

 

Üdvözlünk tagjaink között és köszönjük az érdekes módszereidet. Ez is bizonyíték arra, hogy érdemes többféle módszert is alkalmazni, kipróbálni. Olyan módszert is írtál ami eddig nem is szerepelt a bemutatásokban. A bútorok igénybevétele egyébként nem ismeretlen de mégis ritkaság.

 

Üdvözlettel: NMR

 

Hello

Én nagyon szeretek maszturbálni és külön izgat ha mások is láthatnak. Amikor érzem hogy fel vagyok izgulva előveszem a biciklimet kicsit felhúzom az ülés csücskét elől és eleindulok a városba valahová ahol emberek vannak. Nagyon felizgat mikor arra gondolok, hogy figyelnek és esetleg lebukok. gyakorta szoknyát veszek fel, mert farmerben nem olyan jó, és a bugyit is fent hagyom. Amikor elérkezek egy ponthoz amikor már úgy érzem jó lesz akkor megállok leteszem a lábaimat amennyire lehet összezárva a combjaimat és az ülésnek nyomom a puncimat. Aztán elkezdek mozogni előre hátra. Amikor érzem, hogy közeledek az orgazmushoz csak nekinyomom jó erősen a csiklómat az űléshez amíg elélvezek. Gyakorta elég erősek az orgazmusaim főleg ha arra gondolok hogy láthatnak. Aztán amikor megyek haza nedves bugyival szintén szenzációs érzés.

 

Bicaj18

 

Válasz erre:

Nagyon érdekes történet, mert a maszturbációt legtöbben nyugodt környezetben szeretik végezni, és te kivétel vagy ez alól. Kipróbálásra mindenképpen érdemes módszer.

 

Üdvözlettel NMR

 

 

 

folyt. köv.